20 esküvőt mentő dolog az esküvői túlélőcsomagba

Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem pár életmentő dolgot, ami nem árt, ha nálad, legalábbis a közeledben van az esküvő napján. Lehet úgy fog tűnni első látásra, hogy túl sok mindent írtam bele a listába, de nem kell megijedni. Az esküvői túlélőcsomag csupán azt a célt szolgálja, hogy ha bármi történik, könnyedén le tudd kezelni az esetet.



Forrás: Etsy DreamState



Most jött a kérdés, hogy cipelned kell az esküvői túlélőcsomagodat mindenhová? Nem, nem kell. Rábízhatod az egyik koszorúslányodra vagy akár a tanúdra is, hogy vigye magával az adott helyszínekre és ott olyan helyre tegye, ahol könnyedén elérhető. A listába olyan alapdolgokat mint például a mobiltelefon, nem írtam bele. Inkább igyekeztem olyan dolgokat összeszedni, amire nem biztos, hogy gondolnál.



Ha nem lesz rá szükséged, semmi baj! Tedd el, őrizd meg és továbbadhatod a soron következő menyasszonynak. Egy baráti vagy családi körben aranyos hagyomány is válhat az esküvői túlélőcsomag továbbadásából. Csupán egy szép doboz szükséges hozzá, ami lehetőség szerint tartós. A dobozra pedig ráragaszthatod a menyasszonyi fotódat egy dátummal :)



1. Mini varrókészlet:

Olló, tű, cérna, gombostű, biztosítótű


2. Hajtű:

Legyen bármilyen hajad, egyenes, göndör, rövid, hosszú, sosem tudhatod, hogy éppen mikor lesz rá szükség.


3. Hintőpor:

Főleg nyári esküvőkre nagyon ajánlom. Ha a vőlegényed izzadós, őt behintőporozhatod kicsit, mert rendkívüli a nedvszívó hatása. Nagyon szeretem a nyári fülledt estéken használni a nyakamra és a hajlatokra, így akár az intimebb területeken is alkalmazhatod.


4. Szemfesték lemosó, fülpiszkáló:

Nem láttam még esküvőt könnyek nélkül és a könnyek még a legjobb minőségű sminket is próbára teszik. Akár a násznép egyes hölgy tagjainak is hasznos lehet.


5. Papírzsebkendő, nedvszívó kendő:

Ha a hintőpor nem válna be, legyen egy B verzió amihez nyúlni tudsz. Számodra és a vőlegényed számára egyaránt hasznos lehet.


6. Ragtapasz:

Bár betörted a cipődet, hiszen elolvastad a blogbejegyzésünket a 12 esküvő előtti teendőről, de ettől még előfordulhat, hogy feltöri a sarkad az esküvői cipő. Apróbb sérülések (pl. ujj elvágása) bármikor megeshetnek, ezért is célszerű, ha van az esküvői túlélőcsomagodban ragtapasz.


7. Gyógyszerek (fájdalomcsillapító, espumisan gyöngy):

Az esküvő miatt már hosszú hónapok óta stresszelsz, de az esküvő napján uralkodó stresszt semmivel nem tudom összehasonlítani. Egész nap rohanás, odafigyelni ezer dologra, enni, inni nincs idő, de nem is bírnál. Ezért a vacsorára, mire már egy kicsit lazíthatsz, könnyen megfájdulhat a fejed, ami rányomhatja a bélyegét az estére.


8. Napvédő:

Különösen nyári esküvőknél ajánlom a fotózásokon. A naptejet spray formájában tedd az esküvői túlélőcsomagba.


9. Deo, spray:

Nélkülözhetetlen egy hosszú, stresszes, izzasztó napon.


10. Nasi:

Egy szendvics biztos nem fog simán lecsúszni a torkodon, ezért javasolt, hogy egy csomag rágcsát vigyél magaddal, hogy ne legyetek éhen egész nap.


11. Szívószál:

Vizet ne felejts el vinni a szívószál mellé, amely óvja a rúzsod, szájfényed épségét.


12. Pillanatragasztó:

Apró baleset bármikor előfordulhat. Leválhat a menyasszonyi cipőd talpa, leeshet egy strassz a hajdíszedről és sorolhatnám még tovább.


13. Toll és papír:

Papír helyett megteszi a forgatókönyv is, amit kinyomtatva magadnál tartassz.


14. Mentolos cukorka:

Jobb mint a rágó, mert rendelkezik azzal a szuper tulajdonsággal, hogy elolvad és nincs probléma, hogy hol is tedd ki nőiesen az esküvői ruhádban.


15. Folttisztító toll:

Bárhol, bármikor jól jöhet. Főleg ha az ember lányán hófehér esküvői ruha van.


16. Öngyújtó:

Sosem tudhatod, hogy mikor kandikál ki egy szál az esküvői ruhádból vagy a vőlegényed öltönyéből, amit jobb leégetni vagy levágni, de semmiképp sem tépni.


17. Készpénz:

Egy kevés is elég végszükség esetére. Jobb mint a bankkártya, mert bár a legtöbb helyen már lehet használni, mégis belefuthatsz egy olyan szituációba, ahol csak a készpénz ér valamit.


18. Szemcsepp:

A vörös szemek ellenszere. Ha kontaklencsét viselsz, tegyél az esküvői túlélőcsomagodba egy plusz párt.


19. Színtelen körömlakk:

Régi praktika, hogy a harisnya, combfix szálfutásait könnyedén megleht gátolni vele.


20. Pót harisnya, combfix



Ha tetszett a cikk és hasznosnak találtad, szeretnék kérni egy megosztást! Köszönöm!

Kapcsolódó bejegyzések
Legolvasottabb posztok
Legfrissebb posztok
Arhívum
Címkék
Csatlakozz!
  • Facebook Basic Square
  • Instagram Social Icon
  • Pinterest Social Icon
  • Európa Ruhaszalon Facebook oldala
  • Európa Ruhaszalon Instagram oldala
  • Európa Ruhaszalon Pinterest oldala
  • Európa Ruhaszalon Google+ oldala

Telefon:

(H-P: 10:00-18:00, SZ: 10:00-14:00)

© 2020 by Európa Ruhaszalon